Megmozdult az ország – önkéntesek sokasága teszi boldogabbá a nehéz sorsú emberek karácsonyát
Tízezrek fogtak össze a Magyar Máltai Szeretetszolgálat „Adni öröm!” elnevezésű akciójában.
A baloldali értelmiség akkor sem tudja megállni, hogy ne mocskolódjon, ha épp pénzért könyörög.
Pintér Béla és Társulata június végén adománygyűjtést indított azzal az indokkal, hogy kalkulációik szerint következő évi kiadásaik 90 százalékát tudják csak fedezni a jegybevételekből, a maradék 10 százalékban támogatóik segítségét kérik.
Az adománygyűjtő honlap reklámozásába több ellenzéki közszereplő is beállt, és közben nem győzték szidni a magyar kormányt, amiért nem állja a társulat költségeit.
Bödőcs Tibor a következő bejegyzéssel kalapozott a színészeknek:
„Pintér Béla és Társulata nemzeti kincs, ahogy a művelt német mondja: »nesösnöl trezsör«. Az meg a nemzet szégyene, hogy támogatást kell kalapozniuk, míg az igénytelenség, a megalkuvás, a színvonaltalanság, a hazugság lubickol az adóforintjainkban. Kérem, ha tehetik, támogassák őket Önök is!”
A műsorvezető Lilu Instagramon próbált meg adományozókat gyűjteni a humorista képernyőfotójának megosztásával, majd saját véleményét is hozzákanyarította.
„A színház, aminek az előadásain nevetünk, sírunk, megcsavarja a lelkünket, kitépi a szívünket, és ezt leginkább egyszerre. Nekik kérniük kell. Hogy alkothassanak. A tehetségtelennek csak jól helyezkedni. Megalkudni. És dől a pénz. Nekem ezekben az időkben az is hazaszeretet, hogy támogatom őket. Ha belefér, tegyétek ti is. Sajnos a szart akaratunkon kívül is pénzeljük” – írta a műsorvezető, aki feltehetően azokat a produkciókat és művészeket bélyegezte „sz*rnak”, amelyek részesülnek állami támogatásban.
Nyitókép: MTI / Kovács Attila